Tenger

Strandolás, úszás

Bár hagyományos értelemben vett tengerparti strandokat kevésbé találunk errefelé, tulajdonképpen minden faluban lehet fürödni. Öltözőket, zuhanyzókat, parti fagyiárusokat azonban a legtöbb helyen nem érdemes keresni.

Szikla Monterossóban két hosszú strandot is találunk, homokos, illetve apró kavicsos a part. Sajnos nagy része fizetős, napozó ágyakkal és napernyőkkel, de itt is van ingyenes rész. Amit én ismerek, az szinte közvetlenül a vasútállomás előtti részen, a tengeri kajak kölcsönző bal oldalán található. Itt kivételesen öltöző is a vendégek rendelkezésére áll, kb. 1 eurót kell fizetni érte. Ha az állomástól jobbra indulunk, a sétány végén, az Óriás szobra felé is találunk ingyenes részeket. Elő és utószezonban szinte az egész partszakasz ingyenes.

Vernazza kis oble Vernazzában van egy pici homokos strand, illetve a móló végén, a csónakok között is úszhatunk, létrán lehet lejutni a vízbe. Itt mély a víz, tehát csak biztos úszóknak ajánlott. Nekem ez a kedvenc helyem, fantasztikus élmény a színes csónakok között úszkálni, Vernazza főterével a háttérben. Itt öltöző nincs, de egy slaggal lemoshatjuk magunkról a sós vizet.

Riomaggiorének köves, sőt szinte nagy sziklás strandja van, a halászfaluból balra tartó tengerparti ösvényen lehet odajutni.

Manarola kis kikötőjében a sziklákon lehet napozni, és fürödni is lehet, létrán tudunk lemenni a vízbe. Természetesen itt is mély a víz, ezért csak jó úszóknak ajánlott.

Corniglia eldugott tengerpartja Corniglia eldugott strandját elég sok lépcsőzéssel lehet megközelíteni, mivel maga a falu 100 méterrel a tengerszint felett található. Emiatt azonban ez a strand sokkal nyugodtabb. Mivel elég vad és sziklás ez a partszakasz, és a mély vízbe leginkább a mólóról, a létrán lehet leereszkedni, családoknak nem javaslom. Corniglia alatt található egy másik, szép, hosszú partszakasz. Ezt a részt a hosszú lépcsősortól balra található régi vasúti alagúton keresztül lehet megközelíteni. Az alagútban vaksötét van, zseblámpa nélkül senki ne induljon el! Kb. 20 perces sétára kell számítani. A másik oldalon csodálatos olívaligetet találunk, meredek ösvényeken lehet leereszkedni a partra. Ez a 20-30 éve még "kultikus", "titkos" part a mai napig a naturisták kedvence, így csak azoknak ajánlom, akiket ez nem zavar. Összességében kevesen vannak itt, így aki egy szép és nyugodt, de teljesen vad partszakaszra vágyik, annak jó választás lehet.

Levanto tengerpartja Akinek a strandolás a nyaralás legfontosabb része, annak Levanto is kitűnő választás lehet. A hangulatos kisváros szép, hosszú tengerparttal rendelkezik. Mivel az öböl nyitott, időnként nagyon erősek a hullámok, ezért Levanto a szörfösök között is népszerű. A parton szörfiskolát, vízisport-kölcsönzőt és néhány beach bárt is találunk, tulajdonképpen ez a legjobban felszerelt strand. Erős hullámzásra a másik öt faluban is számíthatunk, de azért nem ez a jellemző. Én akárhányszor ott voltam, mindig tudtam úszni. Szeles napokon megoldást jelenthet Vernazza védett kis öble.

Gyerekeseknek elsősorban Vernazza, Monterosso és Levanto strandját ajánlom.