2012. október 21-24. (Vasárnap-szerda, a hosszú hétvége miatt mindössze egy szabad nap szükséges.), 4 nap/3 éj
Ezt a 4 napos utazást azoknak ajánlom, akik nem csak enni, de főzni is szeretnek. A program során két főzőkurzuson is részt veszünk, ahol megismerhetjük a ligúriai konyha alapjait, és közösen készítünk el néhány helyi finomságot. Emellett persze felfedezzük a környék legszebb falvait, részt veszünk egy borkóstolón, hajóra szállunk, valamint meglátogatunk egy színes helyi piacot is.
Szállásunk különleges helyen, egy hangulatos 18. századi farmházban (agriturismóban) lesz,
Levanto közelében,
csodálatos természeti környezetben. A farmon egy tágas villa, egy családi kápolna, valamint két kisebb farmház található.
A romantikus kertből és a teraszról fantasztikus kilátás nyílik a környező dombokra, a gesztenye- és olajfákra, szőlősorokra és apró falvakra.
A házban igényesen, tradicionális módon berendezett, kényelmes szobák várják a vendégeket.
A szobák mindegyike rendelkezik saját fürdőszobával, hajszárítóval, tévével, minibárral és telefonnal.
A kertben kerti bútorok, grillező-sarok, játszósarok és pingpong-asztal szolgálja a pihenést. Kerékpárok bérelhetők.
Levanto kb. 1,5 kilométerre található, ami 20-30 perces sétát jelent a városközpontig vagy a tengerpartig.
Ellátás: félpanzió.
A farmházban bio büféreggeli, a programok során közös ebéd vagy vacsora.
Utazás: egyénileg, autóval vagy repülővel.
Aki nem szeretne ennyit autózni (kb. 1100 km, 10-11 óra), annak a Wizz Air milánói, vagy a Ryanair pisai járatát ajánlom.
Program:
2012. október 21., vasárnap
Miután mindannyian megérkezünk a levantói farmházba és elfoglaljuk a szobákat (érkezés délután 3-ig),
rövid pihenő után el is kezdjük az ismerkedést a ligúriai konyhával, mely elsősorban a helyi kertekből
és erdőkből származó egyszerű és természetes összetevőiről ismert.
A helyiek nagy mennyiségben használnak vadon élő fűszernövényeket, többek között rozmaringot, kakukkfüvet vagy zsályát.
A friss bazsalikom nem csak a híres pesto alapja, hanem számos ételnél használják fűszerként.
A kurzus elején elmesélik nekünk, hogy milyen ételeket fogunk elkészíteni, és átadják a recepteket. Ezután Chef Albertóval elkészítjük a 3 fogásos ligúriai menüsort. A hangulatos farmházban és kertjében egy csodálatos délutánt tölthetünk el, finom borok társaságában. Este pedig egy aperitif után a teraszon, gyertyafénynél fogyasztjuk el a vacsorát.
2012. október 22., hétfő
Reggeli után vonattal utazunk Riomaggiore faluba, ahol már vár minket helyi idegenvezetőnk.
Felfedezzük a Cinque Terre legdélebbi falvát, majd végigsétálunk a Szerelem ösvényén (Via dell'Amore).
A Riomaggiore és Manarola között található, sziklába vájt ösvény könnyű sétát és fantasztikus kilátást ígér.
A két falu közti 1 km körülbelül 30 perc alatt tehető meg. Persze kár lenne sietni, hiszen a látvány minden irányban lenyűgöző.
Az ösvényt kissé költőien emlegetik "A Szerelem ösvénye" néven, mivel a párok imádnak itt andalogni,
esténként pedig a padokon ücsörögve várják a festői naplementét.
Van, aki szereti kőbe vésni szerelme nevét, ezért a gyalogút egy szakaszán a falat romantikus graffitik "díszítik".
A Via dell'Amore egy pontján nap mint nap ott álldogál az ösvényt jelképező szerelmespár szobra, sok-sok lakattal körülvéve. A romantikus párok ugyanis lakatot tesznek a korlátra, a kulcsot pedig a Ligur-tengerbe dobják, ezzel biztosítják egymást örök szerelmükről. Aki tehát szeretne újra örök szerelmet fogadni, az hozzon magával lakatot és kulcsot!
Manarolában egy rövid séta után Billy népszerű trattoriájában pihenünk meg, ahol finom ebéd vár minket, a tenger gyümölcseivel és a ház borával. Ebéd után kis helyi busszal utazunk Volastrába. Ez a pici falu a domboldalon, kb. 300 méterrel a tengerszint felett található, Manarolához közel. Csodálatos innen a panoráma a környező dombokra és a Ligur-tengerre. A település színes házai egy öreg templom köré épültek, megművelt teraszok, szőlőskertek és olívaligetek közepén.
Ebben a különleges környezetben találkozhatunk egy helyi borásszal.
Luciano mesél nekünk a Cinque Terre borainak 1000 éves történelméről, a terméskő falakról és az itt élő emberekről,
akik generációk óta küzdenek a természettel, és az elkészült bor minden cseppjére büszkék.
Luciano borospincéjében megkóstolhatjuk a borokat, mellé pedig néhány helyi finomságot,
mint például a focacciát vagy a zöldséges pitét.
A borkóstolást követően busszal térünk vissza Manarolába. Innentől kezdve néhány szabad óra áll mindenki rendelkezésére. Eltölthetünk több időt Manarolában, pihenhetünk a farmházban, vagy felfedezhetjük Vernazzát vagy Monterossót.
2012. október 23., kedd
Reggeli után vonattal utazunk La Speziába.
Programunk egy könnyű sétával kezdődik, melynek során ellátogatunk a helyi piacra.
Martával, a szakácsunkkal megvesszük az ebédhez szükséges hozzávalókat,
majd benézünk egy tipikus helyi bárba, ahol másodszor is megreggelizünk: cappuccinót és friss péksüteményt fogyasztunk.
Ezek után elsétálunk az "Osteriába", egy hangulatos helyi étterembe, ami helyt ad a főzőkurzusnak. Ez az egyik legjobb halétterem a városban, évek óta az egyre népszerűbb Slow Food mozgalom tagja. Természetesen Marta is a Slow Food szellemében főz, tipikus helyi ételeket készít egyszerű, jó minőségű helyi hozzávalókból, minél kevesebb káros hatással a környezetre. A végeredmény - mondanom sem kell - isteni finom!
A főzés végén közösen fogyasztjuk el az ebédet.
Ebéd után hajóval utazunk Portovenerébe.
Portovenere a Költők öblében, egy sziklás félszigeten fekszik. Az öböl onnan kapta nevét,
hogy híres írók és költők,
mint például Byron, Shelley vagy Lawrence szívesen időztek itt.
Jellegzetes, színes házsor által határolt kikötőjével, a várba felvezető hangulatos sikátoraival és a
szikla tetején álló Szent Péter templommal Portovenere is nagyon népszerű az utazók körében.
Portoveneréből hajóval utazunk vissza La Speziába, majd vonattal Levantóba. Az este mindenki számára szabad.
2012. október 24., szerda
Reggelit követően kijelentkezünk a szállásról, majd szabad program és hazautazás.
Ár: 620 EUR/fő.
Egyágyas felár: 150 EUR/fő.
Az ár tartalmazza a szállást 3 éjre, kétágyas szobákban, büféreggelivel, a magyar nyelvű csoportkíséretet, október 22-én a helyi idegenvezető díját, az ebédet Manarolában, a borkóstolót Volastrában, az utazást vonattal, helyi busszal, hajóval és taxival a program szerint, az 1 napos Cinque Terre kártyát, a La Spezia-i főzőiskolát ebéddel, valamint a levantói főzőiskolát vacsorával.
Minimum létszám 10 fő.