Népessége 1800 fő.
A Cinque Terre falvai közül Riomaggiore a kedvencem, de lehet, hogy csak azért, mert itt töltöttem eddig a legtöbb időt.
Bár főszezonban itt is elég sok a turista, reggel és este, illetve a főszezonon kívül nyugodt és rendkívül hangulatos a falu.
Érdemes korán felkelni, mert ilyenkor szinte csak a helyiekkel találkozhatunk.
Imádok reggel a nénikkel együtt betérni a kisboltba friss gyümölcsért, a pékhez még meleg süteményért,
aztán szeretem megnézni, hogy aznap éppen mit kínál a halárus a falu főutcáján.
Míg egy padon ülve megeszem a csokis brióst, figyelem a helyieket, akik hangos ciao-val köszöntik egymást,
és mindenkivel váltanak néhány szót. Vicces, de itt még azt is élvezem, amikor az önkiszolgáló mosodában kimosom a ruháimat,
majd az apartman ablakán kihajolva kiteregetem őket, olasz módra.
(Valami furcsa oknál fogva különös a vonzódásom az Olaszországban szinte művészi módon kiteregetett ruhák iránt,
ezt megörökítő fotóim külön fejezetben találhatók a galériában.)
Este az itt nyaraló fiatal lányok az egyetlen nyitva lévő bárban (Bar Centrale), kevert olasz-angol nyelven próbálják meghódítani a talján legényeket, így ennek környéke sajnos zajos, de a falu távolabbi részein, foleg a vízparton ilyenkor már élvezhetjük a csendet és nyugalmat. Ha viszont társaságot szeretnénk, (esetleg egy talján legényt), ez a tökéletes hely, este mindenki ide beszél meg találkozót, és könnyen szerezhetünk új ismerősöket. Nem mellesleg a Bar Centrale házi készítésű fagyiját és palacsintáját is érdemes megkóstolni.
Riomaggiore a Cinque Terre legdélebbi falva. Hagyományosan innen indul az 5 falut összekötő gyalogösvény, a Sentiero Azzurro (Kék ösvény), melynek első - Riomaggiore és Manarola közötti - szakasza a Via dell'Amore (a Szerelem ösvénye). A gyalogút a vasútállomás jobb oldalán, egy lépcsősorral kezdődik, és eltéveszthetetlen "Via dell'Amore" tábla jelzi.
Történelmi feljegyzések először a XIII. században említik Riomaggiorét. A falu alapítói a hegyekből húzódtak le a tengerhez. A sziklás, meredek területre magas, 3-4 emeletes "toronyházakat" építettek. Minden háznak két bejárata van, egy elöl, a homlokzati oldalon, a másik pedig hátul, ahol egy magasabban fekvő utcára lehet kijutni. Ez az építkezési mód nemcsak a természeti adottságok miatt alakult ki, hanem biztonsági szempontból is előnyös volt, például menekülési lehetőséget biztosított a szaracénok támadásai idején.
A falu a Rivus Maior folyóról kapta a nevét, melynek a völgyében épült. Az építkezések során a folyót befedték, így most a főutca alatt fut. A főutcáról meredek lépcsősorokon lehet feljutni a magasabban fekvő kis utcákba. A "carruggio" elnevezés a helyi pici, szűk, sikátorszerű utcákra utal, melyből sokat találhatunk nemcsak a Cinque Terre régióban, de egész Liguriában. A szorosan egymás mellé épült házaknak köszönhetően a carruggiba csak rövid ideig süt be a nap, így a nyári forró hónapokban is viszonylag hűvösek.
Riomaggiorét kettéosztja a vasútvonal, a két részt lépcsősor és aluljáró köti össze. Az alsó, tengerparti rész a halászfalu, ahol a nyaralók sziklákon ücsörögve élvezik a mediterrán napsütést, a vízen színes halászcsónakok ringatóznak, délutánonként helyi halászok sziesztáznak, pici halvendéglőkből csodálhatjuk a naplementét vagy a felcsapó hullámokat, valamint a falu sziklás strandja is erre található. A halászok természetesen a mai napig dolgoznak éjjelente vagy hajnalban, hiszen évszázadokon keresztül az önellátó életmód fontos eleme volt a tengerből kifogott zsákmány. A halászfaluba a főutcáról a "Marina" táblát követve juthatunk el.
A felső rész a mezőgazdasági falu, az itt élők korán reggel nem a tengerre, hanem a megművelt teraszokra indulnak. Itt található a falu meredek főutcája, a Via Colombo, két oldalán sok-sok lépcsővel, ahol már egy egyszerű séta vagy bevásárlás is felérhet egy jó kis edzéssel.
A vasútállomásra egy gyalogos alagúton keresztül juthatunk el. Az állomás előtt, valamint a Városháza falán is található egy-egy óriási falfestmény, amely az itt élők kemény munkáját örökíti meg. Az alkotások Silvio Benedetto argentin művész munkái, akit a helyiek kedvesen csak Maestro-nak hívnak.
A templom 1340-ben épült, de homlokzatát 1820-ban neogótikus stílusban újjáépítették. Érdemes megszemlélni a két gótikus ajtót, a szép fa feszületet, valamint az 1851-ból származó orgonát. A templom előtti térről szép kilátás nyílik a falura.
Keveset tudni a kastélyról, mely a Rio Maggiore és a Rio Finale folyóvölgyeket elválasztó domb tetején áll. Történészek szerint a XIII. század második felében épült, és elsősorban védelmi célokat szolgált. A lakosság itt bújt el tengeri támadások esetén. A XIX. században temetőként működött, ma pedig kulturális programokat, konferenciákat rendeznek itt. A kastély könnyen megtalálható, ha követjük a táblákat. Bár meg kell másznunk néhány lépcsőt, a csodálatos kilátás mindenképpen megéri a fáradtságot.
A kápolna a kastély mellett található. A XV. században építették a falut sújtó pestisjárvány emlékére.
Egy múzeum a Cinque Terre eredetéről és történelméről, a helyiek mindennapi életéről, a terület igazi értékeiről és arról, hogy miért került fel a Cinque Terre az UNESCO Világörökség listájára.