Cinque Terre - Manarola

Manarola

Néhány évvel ezelőtt azt se tudtam, hogy a Cinque Terre létezik. Aztán a kollégám mutatott egy gyönyörű fotót, melyen egy tengerből kiemelkedő óriási szikla tetején vidám, színes házak álltak. Hosszú időbe telt, mire sikerült kiderítenünk, hogy a meseszép fénykép egy Manarola nevű falucskát ábrázol. Ekkor még nem sejthettem, hogy hamarosan úgy ismerem majd ezt a helyet, mint a tenyeremet.

Manarola még régebbi település, mint Riomaggiore, az első feljegyzések 1261-ből származnak. Valószínűleg a már a római korban is létező Volastra lakói alapították. Volastra Manarola felett, a dombtetőn helyezkedik el, a római korban az utazók itt cseréltek lovat. Az apró település lakói olajfát, szőlőt és gesztenyefát ültettek a környező teraszokon, a 12. században pedig a lakosság egy része leköltözött a tengerhez és megalapította Manarolát. A falu a római házi isteneknek emelt kis templomról kapta a nevét (manium arula). Más források szerint a "magna roea" szavakból származik a név, melynek jelentése "nagy malomkerék".

Ha Riomaggiore felől érkezünk a gyalogösvényen (jelenleg zárva), először a falu hátát pillantjuk meg. Ha a Via dell'Amore végéhez érve leereszkedünk a manarolai vasútállomáshoz, majd végigsétálunk az alagúton, elérünk Manarola főutcájára. Régen itt is kis patak folyt, kis hidak kötötték össze a két oldalt. A falu felső részén még ma is csörgedezik a patak. A főutcára érve érdemes először jobbra fordulni és felsétálni egészen a templom térig (Piazza Papa Innocenzo IV), ahonnan nagyon klassz a kilátás a falura és a tengerre. A főutca felső részén egy régi malomkerék is látható.

A templom térről továbbsétálva Manarola felső, csendes utcájára, a Via Rollandira jutunk. Itt található Manarola legjobb étterme is, a Trattoria dal Billy. Az utca végén jobbra fordulva, a Via Belvederén visszaérünk a főutcára. Ha itt balra fordulunk és elindulunk a tenger felé, Manarola főterén, a Piazza Capellinin találjuk magunkat. Ez a tér nem túl régi, eltakarja a vasúti síneket, korábban a vonatok itt, a falu közepén száguldottak keresztül. A tér másik oldalán szép régi, fekete-fehér fotók mutatják be a helyi életet.

Különösen szeretem a főutca alsó részét, ahol a halászcsónakok úgy parkolnak, mint más városokban az autók. Az utca legalján találjuk a tengert és az apró kikötőt, ami sziklák között bújik meg. Fürödni is lehet, a bátrak a sziklákról ugrálnak a tengerbe, a többieknek ott a létra. A víz mély, így csak magabiztos úszóknak ajánlott. Az öbölben elég sok a hal, így érdemes búvár- vagy úszószemüveget vinni. Nekem ez az egyik kedvenc helyem, ha úszni akarok. Imádok a hátamon lebegni a sós vízben és nézni a színes házakat a fejem felett, főleg késő délután, amikor a színek csak úgy ragyognak. Gyakran azt is megnézhetjük, ahogy a halászok felhúzzák a csónakokat a tengerből a daruval.

Bár a Manarola-Corniglia tengerparti ösvény jelenleg le van zárva, mindenképpen induljunk el Corniglia és a Punta Bonfiglio felé, mivel innen a legjobb a kilátás Manarolába. Érdemes felmenni a temetőbe és a parkba is. A legkisebbek találnak itt egy szuper játszóteret, a felnőttek pedig a "Nessun Dorma" bárban lazulhatnak. A fent említett fotó is innen készült. A színek és a fények késő délután a legjobbak.

Manarola és Vernazza is szerepel a legszebb olasz falvak listáján (I borghi piú belli d'Italia). Nem lep meg. Amikor a Cinque Terréről olvasok, és csak egy fotó szerepel illusztrációként, általában a jól ismert, Manaroláról készült kép látható.

Manarolát télen is érdemes felkeresni, hiszen az ünnepi időszakra Mario Andreoli a manarolai domboldalt egy hatalmas betlehemmé varázsolja. A 300 karakter újrahasznosított anyagokból készül és Mario minden évben másképp helyezi el őket. Természetesen a betlehem elsősorban éjjel látványos, kivilágítva. December elejétől január végéig látható. Egészen más jelenetek láthatók augusztus 10-én, San Lorenzo ünnepén, illetve Húsvétkor. A lenti fotón a húsvéti kivilágítás látható. Igény esetén tudok segíteni szállást foglalni kilátással a betlehemre.

Kulturális látnivalók

San Lorenzo (Szent Lőrinc templom)

A templom 1338-ban épült, homlokzata gótikus, szép rózsaablakkal, belseje barokk. A homlokzaton látható dombormű Szent Lőrinc mártírságát örökítette meg. A 15. századi szárnyas oltárképen Szent Lőrinc látható Szent Antal és Szent Bernát között. A templom a falu felső részén található. Ugyanazon a téren egy 14. századi oratórium és egy 13. századi óratorony is áll.

Bástya

A feltehetően 13. századi kastélyból csak a bástya romjai láthatók, ma már színes házakkal körbeépítve.

Museo dello Sciacchetrá – Sciacchetrá múzeum

A múzeumban videó, számítógép, fotók és tradicionális tárgyak segítségével megismerhetjük a finom desszertbor gyártásának folyamatát, illetve sok mindent megtudhatunk a helyiek életéről és a teraszokon folytatott mezőgazdasági munkákról. (Jelenleg zárva.)

Manarola - Kiadó szobák, apartmanok és minden, amit tudni érdemes a szállásfoglalásról Manarola faluban.