Cinque Terre - Manarolai szálláslehetőségek

Manarola – Szálláslehetőségek

Az alábbi néhány szállás csak ízelítő a manarolai kínálatból. A Cinque Terre falvaiban, a Ligur-tenger partján, jónéhány kiadó szoba és apartman közül lehet válogatni. Szállások iránt érdeklődni és foglalni az alábbi űrlapon vagy e-mailen lehet: info@cinqueterre.hu. Érdeklődés esetén a szállásokról részletes leírást és fotókat küldök. Szállásfoglalás lehetséges az olasz riviéra egyéb részein, emellett Toszkánában, Umbriában és Le Marche régióban is.

Az árak tartalmazzák a szoba vagy az apartman árát egy éjre, a rezsiköltségeket, az ágyneműt, a törülközőt és a végső takarítás díját. Az ár függ az utazók számától, az utazás idejétől és a tartózkodás hosszától. Amint minden információ rendelkezésemre áll, elküldöm majd a pontos árakat. Minden kiadó szobához tartozik saját fürdőszoba, az apartmanok pedig felszerelt konyhával is rendelkeznek.

2015-ben sajnos itt is bevezették az idegenforgalmi adót, Manarolában is fizetni kell március 1. és október 31. között. Az adó mértéke 2 EUR/fő/éj, és a tartózkodás első 3 éjszakájára kell fizetni. 11 év alatti gyerekeknek nem kell fizetniük. Az adót a helyszínen, érkezéskor, készpénzben kell kifizetni. A helyi önkormányzat az adóból származó bevételt ennek az egyedi természeti környezetnek a fenntartására és a turista szolgáltatások javítására fordítja, például visszaépítik a ledőlt terméskő falakat és teraszokat, illetve rendbehozzák a túraösvényeket.

Mit érdemes tudni manarolai szállásfoglalás esetén?

Ha csak egyetlen falut választhatok, akkor talán azt mondom, Manarolában szállok meg legszívesebben, bár nehéz a döntés, mert Corniglia is nagy kedvenc. Manarola egyszerűen álomszép, és imádok úszni a kis öbölben. Az éttermek is itt a legjobbak szerintem. Elsősorban a Manarola felső utcájában található szobákat és apartmanokat ajánlom, mivel ez a rész csendes, a panoráma pedig lenyűgöző. Ezért a kilátásért viszont meg kell másznunk jónéhány lépcsőt!

Szállásfoglalás

Szálláshely 3 kiadó szobával

A szálláshely Manarola felső részén található, egy történelmi épületben. Mindhárom szobához saját fürdőszoba tartozik, két szobának pedig erkélye is van, gyönyörű kilátással a falura és a tengerre. Én magam is megszálltam az egyik szobában, nagyon kellemes élmény volt, az erkélyen pedig örökké el tudtam volna ücsörögni. Reggeli kérhető.

Ár: 85 EUR/szoba/éjtől.

Szállásfoglalás

Két szoba

Két kiadó szoba található ezen a szálláshelyen, mindkettő külön bejárattal és saját fürdőszobával. Nagyon jól felszerelt szobák, hajszárítóval, hűtővel, vízforralóval, kávéfőzővel, légkondival, széffel és wifivel. A két szobához közösen tartozik egy nagy terasz, csodálatos kilátással Manarolára és a tengerre. Érdemes elnyújtózni a napágyakon egy pohár fehérborral és megnézni a naplementét.

Ár: 90 EUR/szoba/éjtől.

Szállásfoglalás

Két szoba Manarola kikötőjében

A két szoba kitűnő helyen található, Manarola meseszép kikötőjében, a tengertől mindössze néhány lépésre. Mindkét szoba saját bejárattal, fürdőszobával és erkéllyel rendelkezik, a kilátás pedig csodálatos. A tengerben még az ágyból is gyönyörködhetünk, ami elég romantikus.

Ár: 75 EUR/szoba/éjtől.

Szállásfoglalás

Ház 10 fő részére

Mindenki szeretni fogja ezt a házat Manarola felső részén. Az első emeleten 2 db kétágyas szoba található saját fürdőszobával, valamint egy közös helyiség egy kis hűtővel, vízmelegítővel és csészékkel. A második emeleten egy tágas apartman áll a vendégek rendelkezésére, egy nagy nyitott térrel, melyben egy franciaágy, egy kétszemélyes dívány, a felszerelt konyha és az étkező található, egy másik hálószobával és két fürdőszobával. A második emeleti szobákból tudunk kisétálni a hatalmas teraszra, ahonnan Manarola egyik legszebb panorámáját élvezhetjük a falura és a tengerre. Én szerelmes vagyok ebbe a teraszba, szerencsésnek érzem magam, hogy többször is megszállhattam itt. Ez a ház tökéletes megoldás nagyobb családok vagy baráti társaságok számára.

Az egész ház ára: 400 EUR/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman lenyűgöző kilátással

Az apartman csendes, szép panorámás helyen található. Ideális megoldás két együtt utazó pár részére, mivel két kétszemélyes hálószoba, két fürdőszoba és modern konyha áll az utazók rendelkezésére. Az apartman jól felszerelt, mosógép, mosogatógép, légkondi és wifi is szolgálja a kényelmet. A nagy teraszról gyönyörű a kilátás Manarolára és a tengerre.

Ár: 220 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman a templom mellett

A két emeletes apartman Manarola főterén, a San Lorenzo templom mellett található. Az első emeleten két kétszemélyes, erkélyes hálószoba és egy fürdőszoba, a második emeleten konyha és egy nagy terasz szolgálja a pihenést. A teraszról a távolban a tenger is látszik, Manarola háztetői mögött.

Ár: 180 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman fantasztikus kilátással

A tágas, szépen felújított apartman a falu felső, csendes részén helyezkedik el, egy történelmi épület 4. emeletén. Két hálószoba, nappali, modern konyha és fürdőszoba várja a vendégeket. Az erkélyről szuper a kilátás Manarolára és a tengerre.

Ár: 110 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman a tenger felett

Az apartman elhelyezkedése szuper, az erkélyről és az ablakból gyönyörű a kilátás a tengerre. Kétágyas hálószoba, a nappaliban egy egyágyas dívány, konyha és fürdőszoba várja a vendégeket.

Ár: 90 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Kényelmes apartman kilátással a tengerre

Az apartman előnye a nagy terasz, kilátással Manarolára, a kikötőre és a Ligur-tengerre. A kétszintes apartman első emeletén található a kétágyas hálószoba és a fürdőszoba, a második emeleten pedig a konyha és a panorámás terasz.

Ár: 100 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman a kikötő felett

Az apartman Manarola hangulatos kikötője felett található. Az első emeleten egy kétágyas szoba, nappali, fürdőszoba és erkély, a másodikon pedig konyha, még egy kétszemélyes ágy és még egy fürdőszoba található. A teraszon 4 személy is kényelmesen pihenhet és élvezheti a kilátást.

Ár: 175 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman kilátással

Ez a kétlégteres, 2-3 fő részére megfelelő apartman Manarola csendes részén található, de a központhoz közel. Kétszemélyes hálószoba, konyha étkező résszel és dívánnyal, fürdőszoba és erkély áll a vendégek rendelkezésére, szép kilátással a kikötőre.

Ár: 90 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Stúdió és kétágyas szoba

A ház Manarola felső utcáján található, ami kellemesen csendes és remek kilátást ígér. Két szállás közül választhatunk. Stúdió: a kis stúdiónak két szintje van. Az alsó szinten találjuk a hálószobát és a teraszt kilátással a tengerre. A felső szinten van a kis konyha (hűtő, vízforraló, rezsó) és egy szintén kis méretű fürdőszoba. Egy elég meredek csigalépcső vezet az emeletre. Légkondi és wifi is a vendégek rendelkezésére áll. Kétágyas szoba: szoba saját fürdőszobával, hűtővel, vízforralóval, mikróval és wifivel. A szobából nincs kilátás, viszont a vendégek használhatják a közös kert-teraszt a közelben, kilátással a tengerre. Ezt a kert-teraszt természetesen a stúdió vendégei is igénybe vehetik.

Ár: 80 EUR/szoba/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman 4 fő részére

A nemrég felújított apartman Manarola központi részén helyezkedik el, csendes helyen. 2 db kétágyas hálószoba, felszerelt konyha, étkező, fürdőszoba és erkély áll a vendégek rendelkezésére. A erkélyről szép a kilátás Manarolára, a tengerre és a környező zöld teraszokra. Kitűnő választás családok és párok számára is. Wifi is van.

Ár: 90 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Stúdió 2 fő részére

A stúdióban egy hálórész és egy fürdőszoba található. Bár konyha nincs, hűtő és mikró is a nyaralók rendelkezésére áll. Az erkélyről tengeri kilátást élvezhetünk. Wifi is van. A ház Manarola történelmi központjában áll, csendes helyen, de a központhoz közel.

Ár: 90 EUR/stúdió/éjtől.

Szállásfoglalás

Deluxe apartmanok

A deluxe apartmanok az innovatív építészet és a fenntartható turizmus keveredéséből jöttek létre. A felhasznált anyagok környezetbarátak és energiatakarékosak. Az épületben található 3 apartmant ízlésesen rendezték be, és mindent megtalálunk itt egy pihentető nyaraláshoz. A 2 egylégteres apartmanban franciaágy, felszerelt konyha és fürdőszoba található. A kétlégteres apartman kétszintes. A földszinten találjuk a hálószobát és a fürdőszobát. Az emeletre belső lépcső vezet, itt van a nappali dívánnyal, a felszerelt konyha és a terasz. Minden apartman légkondival és wifivel felszerelt. Az apartmanok Manarola központjában helyezkednek el, a főutca felső részén, mindenhez közel.

Ár: 90 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Modern apartman

Ez a nemrég felújított, kétszintes, modern apartman egy tipikus liguriai sikátorban bújik meg. Az első emeleten találjuk a konyhát és a nappalit kétszemélyes dívánnyal, a másodikon pedig a hálószobát és a fürdőszobát. Kényelmes megoldás 4 fős családok részére.

Ár: 90 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman Manarola központjában

Ez az apartman tökéletes választás, ha a bárok és éttermek szomszédjában szeretnénk megszállni. Akkor is remek választás, ha könnyű sétával el szeretnénk érni a vasútállomást vagy a tengert. Az első emeleten konyha és étkező, a másodikon pedig egy kétágyas szoba, egy egyágyas szoba és a fürdőszoba található.

Ár: 90 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Apartman a főutcán

A központi elhelyezkedésű apartman mindössze pár lépésre található a vasútállomástól, a boltoktól és éttermektől. Két hálószoba, konyha, fürdőszoba és erkély tartozik a szálláshelyhez. Az erkélyről nézhetjük, ahogy zajlik a faluban az élet, a távolban pedig a tengert is láthatjuk.

Ár: 80 EUR/apartman/éjtől.

Szállásfoglalás

Központi apartman csendes helyen

Az apartman egy csendes utcában található, 50 méterre a bájos kikötőtől. Tipikus liguriai otthon három emelettel. Konyha, fürdőszoba és kétágyas hálószoba várja a vendégeket, plusz két ágy a félemeleten. Az erkélyen is pihenhetünk, kezünkben egy pohár finom helyi borral.

Ár: 80 EUR/apartman/éjtől.