A Cinque Terre Nemzeti Parkban nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, így a falvak között elsősorban környezetbarát módokon lehet közlekedni. A vonatok és hajók mellett elektromos buszokat is használhatunk, melyek a tengerparti falvak és a dombok között fekvő települések között járnak.
A Cinque Terre kártyával ingyen utazhatunk a buszokon, egyébként egy jegy ára 2,50 EUR ha a buszon vesszük meg, és 1,50 EUR ha a nemzeti park irodáiban. Szerintem érdemes felszállni ezekre a kis buszokra, eljuthatunk velük néhány kisebb, csendesebb faluba mint Groppo vagy Volastra, valamint a dombok tetején álló kegyhelyeket is meglátogathatjuk. Az utak felső részéről lenyűgöző a kilátás a teraszokra és a tengerre. A sofőrök általában helyi idegenvezetők is, így menetközben kérdésekre is tudnak válaszolni.
Néhány faluban a központból a parkolóba is felmehetünk busszal, ha nem szeretnénk gyalogolni. Cornigliában a vasútállomás és a központ között ingázik a helyi járat.
Menetrendeket a nemzeti park irodáiban kérhetünk, illetve általában a megállókban is ki van írva.
Aki szeretne kirándulni, de nem szereti a fárasztó emelkedőket, annak javaslom, hogy kombinálja a buszozást és a túrázást. Ajánlom például a Telegrafo-Riomaggiore vagy a Volastra-Corniglia túrát. Az is jó megoldás, ha busszal felmegyünk Vernazzából vagy Monterossóból a kegyhelyekhez és onnan gyalog megyünk vissza. Vernazzából érdemes egyébként egy "buszos körútra" is elmenni. Vernazza látképe a dombtetőről mindenképpen kedvenc lesz! A sofőr általában megáll a legjobb kilátópontnál, de a biztonság kedvéért érdemes megkérni. A buszokat egyébként főleg a helyiek használják, akik fent élnek a dombok között.